Budapest, Lőportár utca 3.
Az Újlipótváros modern lakásaiban az 1930-as évektől főleg fiatal értelmiségiek költöztek. Északabbra a voltaképpeni Angyalföldön a zsidók közül is a szegényebb réteg lakott, bár az üzemtulajdonosok egy része közülük került ki, erre történetek utalnak.
Mivel elvegyülve éltek a keresztény lakosság között, nem volt olyan erős az identitásuk mint az Erzsébetvárosban, vagy a Teleki tér környékén, esetleg az akkor önálló Újpesten. Foglalkozásukban igyekeztek a lakossági igények kielégítésére. Pl. megvették a salakot, gyári hulladékot, amelyért ezüsttel fizettek, ugyanis az előbbi bőségesen tartalmazott vasmaradékot, de nem volt megvetendő az esztergályosok forgácsa sem, amelyben törött acélszerszámok is lehettek. Olyan híre volt pl. a Szabolcs utca ócskavasainak, hogy még a Dessewffy utcai Első Magyar Betűöntöde selejt betűfémét is idehozták, sőt a Dohánygyárból is jöttek Angyalföldre stráfkocsik, amelyeken akadt dobozos finom cigaretta és leveles dohánycsomók.
Meg kell mondani, hogy néha nem keresték az árú eredetét, aminek a guberálók nagyon őrültek. A jól felszerelt ócskavasasok a keresett angol cint egyszerűen beolvasztották maguk formálta pálcákba és továbbadták az un. „pinceiparosoknak”. Igazi jótevői voltak a szegény embereknek ezek a zsidó ócskások, mert mindent megvettek és készpénzzel fizettek. Extrém példa, de az éhes emberek elmentek felkutatni a Rákos-patak partjain a görényodúkat. A kövér példányokat zsákban vitték el, bőrüket a használtcikk-kereskedő továbbította a belsőbb kerületi szűcsökhöz.
Meglehetősen tartottak a pénzügyi hatóságtól. A zsinagóga telkével ferdén szemben volt a vámház , az előtte álló fináncokat zöld egyenruhájuk miatt spenótbaktereknek csúfolták. Talán bosszantásukra adták át a velük átellenes házban a kerület első zöldre mázolt utcai illemhelyét. Gyakran itt cserélt gazdát a dugáru, pincéjében titkos találkahely volt.
Később egyre északabbra csúszott a vámhatár, a jelenlegi újpesti kerülethatárig, ahol ma is látható az egykori téglaépület.